Zalantha néven először 1275-ben fordul elő a község neve. Ernye bán, majd fia, István birtoka, tehát Ákos-nemzetségi vagyon, de mikor István fiai I. Károlyhoz hűtlenek lettek, birtokukat s köztük Szalontát is 1319-ben Debreczeni Dózsának adományozta. Debreczeni  Dózsa magtalan halálával ismét királyi birtok, a király el is adományozta, de hogy kinek, azt nem tudjuk. Paulus de Zalantha nevű királyi embert ismerünk 1343-ból, azután több Szalontai nevű ismeretes, akik borsodiak, de ebből a tényből csak azt állapíthatjuk meg, hogy a község nevet adott birtokos családjának.

 

A XV. Században eddigi birtokosa mellett még a Pósacsécsi Pósa- és Pósafalvi Szőke-családokat uralja a falu, majd a sajóládi pálosok is földesurak lesznek, akik a Csiterek szalontai birtokához is jogot formálnak. Ebben az időben az eddigi Zalantha írásmód mellett Zaloncha alakot is találunk, Szalontai Miklósnak pedig a sajóládi pálosokkal folytatott perében a község nevét Zaluntá-nak írják. A pálosok ugyanis nem nézték jó szemmel, hogy Szalontai Miklós Malmot létesített a Hejőn, azt leromboltatták, mire Szalontai Miklós új malmot létesített s ehhez elvonta a vizet a barátok malmától. Ebből az oklevélből megtudjuk, hogy Szalonta mellett van Felszalonta is, amelyet aligha tekinthetünk önálló községnek, hanem csak a község felső részének. A barátok természetesen most sem nyugodtak és a perben ismét ők lettek nyertesek, az ítéletből azonban kitűniok, hogy az (Eger) Farmosi-, Csáti- és Bartonyi-családnak is volt valamikor birtokrésze Szalontán, ha nem is nagy. Alig Fejeződott be a per, Miklős fiai, István deák, János és Boldizsár a malmot újra felépítették s ezáltal a barátoknak jó darab földje víz alá került, s így az ügyet ismét a király törvényszéke elé vitték.

Borsod vármegyének alispánja is volt a Szalontai-családból és ennek hivatalban léte idején, 1506-ban az eddig ismert nemesek mellett vattai Szennyes Ambrus és Holczmann István is birtokos, 1520-ban pedig az Ágoston-rendi szerzeteseket iktatják be Szalonta birtokába.

A XVI. században már általában Zalontha, Szalontha alakban írják a község nevét, birtokosai között pedig zálogjogon Bornemissza György neve ismeretes eddigi birtokosai mellett, akik közül most már a Szalontaiak a jelentősek, de bizony birtokaik már a rokonság és házasság folytán megcsökkentek és új gazdához kerültek.

Tudjuk, hogy a XVII. Században Pelbárt Vincéné Pilisi Borbála és Putnoki Imréné Pilisi Anna is birtokos, a szalontai vagyon egy része pedig házasság folytán Bogáchy kézre került, innen pedig Gerendási Mátyás vette zálogba. Pálfalussy András birtokrésze nádori adománnyal Maklári Nagy Gergelyé lesz. Így a község compossessorok birtokává válik, akik kozé belép Borsy Mihály alispán is, majd Döri András. Ekkor a községben már megkülönböztetnek Alső-, Közép- és Felső-szalontát, illetőleg szalontai részeket, a XIX. Században azonban már csak Alsó- és Felsőszalonta megkülönböztetést ismerünk. A birtokviszonyok a XIX. Században földesúri (nagybirtok) és birtokos megkülönböztetést mutatnak. Nagybirtokosok ekkor: Szentimrei József, Vadnai László és Putnoki Károly, birtokos család több van.

Budavár bevétele utána török kirabolta, 1546-ban pedig elpusztította a községet, amely sokáig pusztán állott, majd a lakosok megunván a budjosást, meghódoltak s így a község hódoltsági területté lett. Mint elpusztult hely csak 12 forintot fizetett, 12 szekér széna s 12 itce vaj volt a szolgáltatás, de ezt a török 30 forintra, 30 szekér szénára és 30 itce vajra verte fel.

A reformációnak nem sok híve volt, de az egyház lassan megerősödött s 1784-ben Alsószalontán református templom és iskola épült.

Hejőszalonta község egyébként skitha településhely volt, vagyis egykor is lakott vidék. Az itt talált szkitha bronztükör nyele bordázott s a nyél végén kos-fej van.

Hejőszalonta a mezőcsáti járásban fekszik, sík vidéken. Keresztül folyik rajta a melegvizű Hejő-patak és az időszaki vizű Szarda-patak.

Forrás: Vármegyei Szociográfiák Borsod Vármegye